Önkéntesi GyIK

Önkéntesség

Jelentkezhetek önkéntesnek több, mint egy feladatkörre?

Igen. Sok OTW-s (Szervezet a Transzformatív Munkákért) munkatárs számos más feladatkörnek is idejét szenteli. Viszont mi azt kérjük, hogy vegyétek komolyan a titeket érdeklő feladatkörökkel kapcsolatos, illetve az általatok a szervezetnek dedikált időigényeket. Értékes lehet mind az önkénteseink, mind az OTW számára, ha emberek több feladatkört is ellátnak, azonban bizonyosak szeretnénk lenni afelől, hogy nem terhelünk senkit túlzottan sok felelősséggel. Mindegyik új pozíció leírásban megtalálhatjátok a becsült időtartam-feltételt, ami a feladatkör elvárásoknak megfelelő teljesítésére vonatkozik. Ugyanitt bátorítunk minden önkéntest, aki több feladatkört szeretne magára vállalni arra, hogy beszélgessen erről a bizottságának elnökével.

Van az önkéntességnek minimum korhatára?

Az OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért ) csak 16 éven felüliektől fogadhat el önkéntesi jelentkezéseket. Bizonyos feladatkörök és bizottságok csak 18 vagy annál idősebb személyek jelentkezésének elfogadására lehetnek kötelezettek.

Szükséges egy bizonyos helyen tartózkodnom ahhoz, hogy önkénteskedhessek?

Az OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) minden önkéntese interneten keresztül dolgozik, tehát nem szükséges egy bizonyos helyen tartózkodnotok. Amíg van egy internetcsatlakozásotok, a megfelelő helyen vagytok (és a világ minden tájáról érkező emberekkel dolgozhattok így együtt).

Az oldalaitokon található legtöbb információ angolul van. Lehetek önkéntes akkor is, ha az angol nem az elsődleges nyelvem?

Természetesen! Nagy örömmel várjuk a sokféle háttérrel rendelkező önkénteseket a világ minden tájáról. Mint egy olyan szervezet, amely egy nemzetközi közösséget szolgál, vannak olyan felhasználóink és tagjaink, akiknek nem az angol az elsődleges nyelve, és több bizottságunk és projektünk számára is hasznosak az olyan önkéntesek, akik egynél több nyelvben járatosak. Az angol nyelv a szervezet egészének “lingua francája”, közvetítőnyelve, tehát tudnotok kell angolul dolgozni (de nem szükséges perfekt angolosnak lennetek!). Ha valamilyen speciális problémátok van az egyik elérhető feladatkör kapcsán, tudassátok az Önkéntesek & Toborzás bizottságát és ők kapcsolatot teremtenek köztetek és a kérdéses bizottság elnöke között.

Ahhoz, hogy önkénteskedhessek, szükséges bármilyen speciális szoftverrel vagy eszközzel rendelkeznem?

Folyamatos internethozzáféréssel kell rendelkeznetek, mivel internetes szoftvereken és emaileken keresztül kommunikálunk egymással. Bizonyos feladatkörök igényelhetik a különböző internetes oldalak, illetve szoftverek használatát. Az ezen eszközökhöz való hozzáférés ingyenes, vagy az OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) fizeti.

Az önkéntességre nézve van bármilyen hozzáférhetőségi vonatkozás?

Az OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) egy sor olyan kívülálló internetes eszközt használ, mint a Basecamp és a Campfire, amik nem biztos, hogy támogatják a hozzáférhetőségi technológiákat. A munkánk nagyrészt szöveges alapú, és bizonyos feladatkörök kifejezetten gyorsüteműek, és azonnali internetes közösségi interakciókat várnak el szöveges alapú chat formájában.

Ha egy bizonyos, kérdéses területtel kapcsolatban lenne kérdésetek, lépjetek velünk kapcsolatba, és megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy segíthessünk nektek.

Egy olyan feladatkör érdekelne, ami jelenleg nincs meghirdetve. Továbbra is jelentkezhetek?

Jelenleg csak a listázott feladatkörökre várunk jelentkezőket. Az eljárásunk része, hogy csak olyan feladatkörökbe toborzunk önkénteseket, ahol biztosan fogadni és tanítani tudják őket, így hoznak új önkénteseket a fedélzetre. Azonban arra bíztatunk mindenkit, hogy tartsátok a szemeteket az OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) híroldalán, így hamarabb értesülhettek arról, ha egy titeket érdeklő feladatkör elérhetővé válik. Ha egy feladatkörrrel kapcsolatban lenne egy speciálisabb kérdésetek, ne habozzatok kapcsolatba lépni az Önkéntesek & Toborzás csapatával.

Nem rendelkezem azokkal a képességekkel és tapasztalattal, mint amit az elérhető feladatkörök kérnek. Továbbra is jelentkezhetek?

Bár örömmel várunk minden önkéntest, aki új tapasztalatok szerzését keresve jön hozzánk, pár feladatkörünk bizonyos képességeket és tapasztalatot követelnek meg. Az, hogy teljesen kezdőket vegyünk fel meghatározott feladatkörökbe attól is függ, hogy mennyi, már tapasztalt önkéntes áll rendelkezésünkre, akik taníthatják a kezdőket. A különféle szerepkörök által megkövetelt tapasztalat és időigény a pozíciók leírásában megtalálhatók.

Mindenkit arra bíztatunk, hogy nézegessétek az önkéntesi oldalt olyan elérhető feladatkörökért, amelyek megfelelnek a Ti képzettségeteknek. Ha egy feladatkör feltételeivel kapcsolatban lenne kérdésetek, ne habozzatok kapcsolatba lépni az Önkéntesek & Toborzás csapatával.

Ha önkénteskedni szeretnék, azt a nevet kell használnom, amelyiket jelenleg a fandomban, illetve az AO3-n használok? Ha Kulcsszórendezőként szeretnék önkéntes lenni, a már meglévő AO3 nevemet kell használnom?

Önkéntességetek során nyugodtan használhatjátok azt a nevet, amelyiket szeretnétek. Vannak ökéntesek, akik szeretik a munkájukat a fandombeli identitásukhoz kötni, mások a CV-jükben szeretnék felhasználni az önkéntesi szolgálataikat. Tetszésetek szerint választhatjátok akármelyik opciót, esetleg választhattok egy teljesen új nevet.

Ha Kulcsszórendezői önkéntesként vesznek fel, de nem szeretnétek a már létező fiókotokkal összekötni a rendezői munkátokkal, az elnökeitek rendelkezésetekre bocsáthatnak egy különálló, rendezésre használt fiók felállítására szóló meghívót. Ha egy már meglévő fiókot szeretnétek használni, nem szükséges hogy az OTW-ben (Szervezet a Transzformatív Munkákért) használt nevetekkel megegyezzen; azonban vegyétek figyelembe, hogy a rendezői munkátok során az OTW-s neveteket összeköthetjük az Archive of Our Own – AO3 (A Mi Archívumunkos) nevetekkel.

Vegyétek figyelembe, hogy egy meghatározott számú feladatkör igényeli a hivatalos neveteket, mivel ezek a feladatkörök külsős szervezetekkel való együttműködést foglalnak magukban. Ezt a pozícióleírásban, vagy a jelentkezési űrlapon mindig feltüntetjük.

Mi történik azután, hogy leadtam a jelentkezési űrlapot?

Ez a titeket érdeklő feladatkör fajtáján múlik. Miután leadtátok a jelentkezéseteket, az oldal az ez után következő lépésekről fog információt megjeleníteni, és egy automatikus megerősítési üzenetet is kaptok.

Sok, épp rendelkezésre álló pozíciójú feladatkör (pl. egy önkéntesi gyűjtőmedence, mint a fordítás vagy a kulcsszórendezés) esetén: Az Önkéntesek & Toborzás továbbítja az összes jelentkezést a kérdéses bizottság elnökének és/vagy az önkéntesi gyűjtőmedencék vezetőinek. Az elnök ezután meginterjúvolja a lehetséges jelentkezőket, hogy megállapíthassa, illeszkednének-e a csapatba. Amint lehet, mindenkit értesítünk a jelentkezésének eredményéről.

Olyan feladatkör (pl. egy munkatársi feladatkör) esetén, melyeknél csak bizonyos számú emberre van szükség: Az Önkéntesek & Toborzás elmenti mindenki jelentkezését és a toborzási időszak leteltével továbbítja a kérdéses bizottságok elnökeinek. Az elnök ezután meginterjúvolja a lehetséges jelentkezőket, hogy megtalálhassa a betöltendő feladatkörhöz leginkább illő személyt. Amint lehet, mindenkit értesítünk a jelentkezésének eredményéről.

Jelentkeztem, de még nem hallottam vissza semmit. Mit tehetek?

Minden jelentkezés után kapnotok kell egy automatikus választ, ami az ez után következő lépésekről fog információt tartalmazni. Az email megérkezését biztosítandó kérünk, hogy engedélyezzétek a *@transformativework.org-tól érkező üzeneteket.

Ha nem kaptátok meg az automatikus választ 48 órán belül, nézzétek meg a spam mappátokat, és küldjetek egy emailt a [email protected] címre az általatok megpályázott pozícióval és az jelentkezésetekkor használt nevetekkel.

Az önkéntességemet meg fogják fizetni?

Nem. Senki, aki az OTW-ben (Szervezet a Transzformatív Munkákért) dolgozik, nem kap pénzbeli viszonzást a munkájáért.

Olyan kérdésem lenne az önkéntességgel kapcsolatban, amit itt nem válaszoltak meg.

Lépjetek kapcsolatba az Önkéntesség & Toborzással a kapcsolatteremtési űrlap segítségével, a legnagyobb örömmel, általában egy hét leforgása alatt, megválaszoljuk a kérdéseiteket. (Ha a kérdéseteket nem angolul küldenétek el, a megválaszolás egy extra hetet még igénybe vehet.)