
Most, hogy elérkeztünk a 2023-as választások végéhez, örömmel osztjuk meg veletek a választási statisztikákat!
A 2023-as választáson 15 274 szavazásra jogosult volt. Ezek közül 4 247 szavazó szavazott, ami a jogosultak 27,8%-a.
A választói részvételi arányunk csökkent a tavalyi évhez képest, amelyen a jogosultak 39,3%-a szavazott.
Emellett csökkenést tapasztaltunk a leadott szavazólapok számában, 4 574 helyett 4 247, ami 7,1 százalékos csökkenést jelent.
A Választások bizottság elkötelezte magát, hogy továbbra is megszólítsa és szavazásra bátorítsa az erre jogosult tagjainkat. Az Igazgatótanácsba választott személy fontos befolyással lehet az OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) projektjeinek hosszútávú fenntartásában, és azt szeretnénk, hogy ebbe a tagoknak is legyen beleszólásuk.
Azok, akiket érdekel az egyes jelöltekre leadott szavazatok száma, kérjük, vegyék figyelembe, hogy a választási folyamatot úgy terveztük, hogy az az igazgatótanácsi tagok egyenlő csapatát válassza meg, ezzel lehetővé téve számukra a hatékony együttműködést. Emiatt nem adjuk ki ezeket az információkat. Általános szabályként a jelöltek sorrendjét sem hozzuk nyilvánosságra.
Ismételten köszönet mindenkinek, aki részt vett a választás minden szakaszában! Reméljük, hogy jövőre ismét találkozunk a virtuális szavazóurnáknál.
Az OTW számos projekt non-profit anyaszervezete, köztük az AO3-nak, a Fanlore-nak, az Open Doors-nak, a TWC-nek és az OTW Jogi Képviseletének. Rajongók által működtetett, kizárólag adományokból fenntartott szervezet vagyunk, munkatársaink mind önkéntesek. Tudj meg többet rólunk az OTW honlapján! Önkéntes fordítói csapatunkról, akik ezt a posztot is fordították, többet is megtudhatsz a Fordítás oldalán.