5 Things an OTW Volunteer Said

Öt dolog, amit Naomi Novik mondott

Nagyjából havi rendszerességgel az OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) meginterjúvolja az egyik önkéntesét a szervezetbeli tapasztalatairól. A cikkek minden önkéntes saját nézeteit tükrözik és nem feltétlenül egyeznek az OTW nézeteivel vagy az OTW által képviselt irányelvekkel.

A 10. évfordulós ünneplés részeként egy különleges, visszatekintő Öt Dologgal készültünk ebben a hónapban. Ma Naomi Novikkal, az OTW egyik alapítójával beszélgettünkl, a tanács egy korábbi tagjával és a Hozzáférhetőség, Dizájn & Technológia mostani egyik belső munkatársával. Az alábbiakban egy interjú átiratot olvashattok, a hossz és az érthetőség kedvéért szerkesztett formában.

Milyen volt az OTW első éve? Mi maradt meg a legjobban belőle?

Nem emlékszem túl jól a sikerekre. Idővel észrevettem, hogy inkább a problémákra emlékszem. Kezdetben sok munkánkba került megnyugtatni az embereket, elmagyarázni, mit próbálunk elérni, hogy nem kell [jogi] problémákkal szembenézniük, és találunk módot arra, hogy az emberek irányíthassák, mi történik a saját történeteikkel. Másrészről, néhány ember 5 perccel az alakulás után már azt várta, hogy villantsunk valamit! Tudjátok, “hol van az Archieve of Our Own – AO3 (A Mi Archívumunk)?” De minden időbe kerül, és sok kezdeti probléma adódhat, amikor a semmiből próbálod összekaparni a dolgokat, ahogy nekünk az OTWnél kellett. De az én filozófiám az, hogy cselekedj, ha megvan a lendület, mert jobb alkotni valamit, ami nem tökéletes, mint nem alkotni semmit.

Egy fenntartható szervezet bizonyos részeit nem lehet szenvedéllyel működtetni, ugyanakkor viszont viszont szeretnénk felkelteni a szenvedélyt Szerintem egy kicsit küszködtünk azzal, hogyan tarthatjuk fent a szervezetet, miközben fejlesztjük is. Sok részletre már nem emlékszem — rémes a memóriám, ha ilyesmiről van szó, mert ha egyszer valami már nem az én problémám, egyszerűen csak elfelejtem.

Erre egy példa a Kommunikáció kiötlése volt, kitalálni, hogy milyen is lesz [az OTW számára és mint bizottságnak]. [A korai önkéntesek] mind a LiveJournalon voltak, szóval azt hittem, kommunikáció terén csak a hírleveleink lennének, az OTW-sek majd írnak a saját oldalukra és egyéni szinten beszélgetnek más rajongókkal. Ez nem igazán működött. Én nem voltam benne, de emlékszem, milyen frusztráló volt, hogy nem tudtunk sikeresen megvalósítani, amit kitaláltunk.

Én jobban jelen voltam technikai téren, ahol szintén sok nézeteltérésünk volt. A kérdés az volt, hogy először tervezel, hogy minden olyan legyen, amilyennek szeretnéd, aztán felépíted, vagy rögtön elkezded építeni? És nagyon nagyon úgy érzem, a jó úton indultunk el. Végül tényleg csak belevágtunk és elkezdtük építeni. Végeredményben örülök, hogy az a módszer bevált. Aztán később már láttuk, hogy nem tökéletes és vannak dolgok, amikre nem képes – sajnos nem tudtunk mindenkinek a kedvére tenni. Ez az elkerülhetetlen hátulütője egy archívumnak.

Úgy gondolom, alapvetően jó döntést hoztunk, és messze nem mi voltunk az első szervezet, akiknek át kellett esniük ezen. Sok különféle mód létezik a döntés meghozatalára, és csinálhattuk volna jobban is. Most ennek a stratégiának az árát kell megfizetnünk, hosszú ideig. De nekem leginkább az számít, hogy alkottunk valamit. És folyamatosan dolgozunk rajta, hogy fenntarthatóvá váljon. Az elején nagyon erőssen hajtott minket a lelkesedes, hogy létrehozzunk és elindítsunk valamit.

Mit gondolsz, mik voltak a legfőbb mérföldkövek az OTW tíz éve alatt?

Az elején megvolt az a nagy előnyünk, hogy egy kis csoportnyi emberrel kezdtünk, akik szinte mind ismerték egymást. Én, [mostani OTW Jog belső munkatárs] Rebecca Tushnet és [mostani Transformative Works & Cultures – TWC (Transzformatív Munkák és Kultúrák) belső munkatárs] Francesca Coppa, ismertük egymást, és az akkori Tanács többi tagja viszonylag közel voltak egymáshoz földrajzilag, úgyhogy le tudtunk ülni egymással szemben és megbeszélni dolgokat. Az sokat segített. De emellett a korai csoportban rendkívüli szaktudás is volt – jogi, akadémiai, profi írók, technikai szakértők. Az első tanács emberei az adott bizottságaik tengelyei voltak. Így egy kis csoport tudott szorosan együtt dolgozni és gyorsan fejleszteni a dolgokat a saját területén.

Egy darabig az OTW növekedésének közepidején elestünk ettől. A Tanácsban lenni kemény munka, és rengeteg időt is követel, hogy jól végezhesd. Végeztem már jól, és végeztem szegényesen is. Nem teljesen, de nagyban azon múlik, hogy mennyi időt tudsz rászánni, emellett az embereken, akikkel dolgozol és azon, hogy tudsz-e velük hatékonyan kommunikálni és jelen van-e egy adott szintű személyes bizalom közöttetek.

Úgy érzem, keresztülmentünk egy rettenetesen mély ponton. Volt egy középső hullám; csináltak kutatást erről a folyamatról non-profit szervezetek között, ami azt mutatja, hogy amin az OTW keresztülment, az egy általános minta. Van egy látnok alapító, vagy csoportnyi alapító, aki(k) túl nagy fába vágják a fejszéjüket. Ezzel a hozzáállással sok elvarratlan szál marad. Az emberek, akiket e miatt a látomás miatt később toboroztak és húztak be, látják a problémákat azzal, ami eddig történt és ami most történik, de frusztráltak, mert vagy nem tudnak kapcsolatba lépni az alapítókkal, vagy nem tudnak módot, amivel megoldhatnák a problémát. Ezért a dolgok ellenségessé válnak, személyes vagy szervezeti szinten. Ezért az OTWben sok olyan embert indult a választásokon a Tanácsi pozíciókért, akik ellene voltak annak, ami épp a Tanácsban zajlott.

Így, bár a dolgok nem mennek jól és a Tanács nem mindent csinál remekül, az új emberek a Tanácsban sokat tudnak arról, hogy mi zajlik az OTWben, mert már voltak megbeszélések és viták, amik elvezettek erre a pontra, voltak már ebben a helyzetben, és tudják az okokat, hogy ezek a dolgok miért történnek. De nincs többé bizalom, és a Tanács, mint csoport, működésképtelenné vált. Számos működésképtelen Tanácsunk volt.

Aztán jön a harmadik hullám, akik boldogok csak a saját munkájukat végezve az OTWben és nem feltétlenül szeretnének a Tanács tagjai lenni. De látták a problémákat, és ahogy feljebb kerültek a szervezetben látták, mi folyik felül. És bár inkább maradnának a munkánál, amit addig végeztek, úgy érzik, fel kell lépniük, és megoldani ezt a helyzetet, amibe kerültünk. Ez az a fajta Tanács, amilyenünk most is van, és ez egy jó dolog. Az OTW túljutott azokon a kezdeti problémákon. Ez fontos, mert sok szervezet nem jut túl azon az időszakon, azokon a változásokon.

Az elején a sok nézeteltérés ellenében itt volt nekünk, hogy egy olyan alapítvány voltunk, ahol mindenki ismerte egymást és tisztelte a másik szakértelmét, és megismerkedtünk, mielőtt a Tanácsba kerültünk volna. Ez jó tud lenni, de elszigeteltséget is okoz. Azokban az első években csak huss — bármi, amit ki akartál próbálni, kipróbáltad. Semmi nem állított meg. Még semmi nem volt ott, úgyhogy csak teremtettél valamit.

Az elején nem voltak emberek, akik már csináltak dolgokat adott módokon, amit meg kellett volna változtatni — nem teheted ezt meg az emberekkel, megzavarva a munkát és a folyamatokat. Főképp nem a kódolásnál, az egy hihetetlenül kreatív periódus az elején, amikor csak alkotunk. Általánosságban a technológia terén az emberek legtöbbje szeret új dolgokat építeni és nem szeret régi dolgokat fenntartani. Úgyhogy az elején jóval könnyebb. Mind összepiszkoltuk a kezünket. Egyikünk sem dolgozott még semmi olyan jelentőségűn, mint amilyenné az OTW mostanra vált, és még csak kezdtük felmérni ezt. Vannak emberek, akiknek nehéz valami újat elkezdeni, de másoknak fenntartani és növeszteni is az.

Mire vagy a legbüszkébb az OTWnél töltött időkből?

Az AO3 van, csak, létezik. Amikor először írtam meta bejegyzést egy archívum építéséről, nem gondoltam rá úgy, mint valamire, amit én csinálnék. Még azt is mondtam, hogy ez olyasmi, amire szükségünk van, és ha valaki más megcsinálja, segítenék nekik. De aztán láttam, hogy senki nem jelentkezik, és volt egy pillanat – emlékszem erre a pillanatra, amikor tudtam, hogy elindítani ezt a projektet hatalmas időnyelővé válna, és érzelmileg is megterhetlő lenne, lehetőségektől is eleshetek majd emiatt, ami az egész életemre hatással lehet. De mégis megtettem.

Az eredeti felvetés lendületet adott, és erre kellett építenünk, azonnal. Van egy pillanat, amikor letehetsz egy ötletet, az asztalra, és ha hagyod elillanni, az egész összeomlik, és soha nem valósul meg. Amikor megírtam a bejegyzést, azért tettem, mert mérges voltam, és hittem benne, hittem, hogy csinálnunk kell valamit. Van az a klisés mondás, tudjátok, ‘Neked kell a változásnak lenned, amit a világban látni akarsz’. Úgyhogy odamentem Rebbeccához és Francescához és azt mondtam, ‘megcsináljuk, de nélkületek nem megy.’ És azt mondták, ‘rendben, benne vagyunk.’ Már korábban is beszéltünk róla, hogy melyek azok a problémák, amelyekkel szerintünk az OTW-nek foglalkoznia kéne, és eljött az idő a cselekvésre.

Hogy látod, mi az OTW szerepe most, és változott-e a kezdetek óta? Hogyan változhat a következő 10 évben?

Úgy érzem, a legfőbb dolog, ami most jelen van az OTW-ben, de a legelején még nem volt, az a dolgok fenntartásának szerepe, mint például az AO3 működtetése. És most az AO3 és a Fanlore is – bár Fanlore sokkal könnyebben fenntartható. Nem könnyebb fejleszteni, de megtartani egyszerűbb. Az AO3-at is nehéz lesz fejleszteni a következő 10 évben is, mert fel kell hozni a modern technika szintjére. Beszélnünk kéne erről – és feltehetőleg beszélnek is – az AO3 2.0-ás verziójáról. Az AO3-nak nem ugyanígy kellene kinéznie 10 év múlva, és minél hamarabb el kell kezdenünk kidolgozni egy tervet [arra vonatkozóan, hogy ezt hogyan érjük el].

Nagy felelősséget vettünk a nyakunkba. Tudom, mi tartotta itt az embereket [az önkénteseket], még a Tanács legsötétebb pillanataiban is, amikor szó szerint azt hittem, az egész belső technológiai csapat kilép és senki nem lesz majd, aki futtassa az AO3-at: Még ha nem is volt jó megoldás a problémákra, tehetetlennek érezték magukat, de nem akarták feladni. Eljöhet az idő, amikor már túl nagy személyes áldozatot követel majd a projektekben való részvétel, de ha továbbra is igényt tartanak az én [személyes] részvételemre, akkor egyébként sem maradnának talpont.Az életemnek abban a szakaszában nem lehettem én a felelőse a közösen elkezdtett dolgok fenntartásának és fejlesztésének. Volt egy kisgyerekem, az életem változóban volt. És tényleg megpróbáltam beszélni a Tanáccsal, ami nem volt egyszerű. Hogy ha nem bízol a belső munkatársakban, hogy tudják, mit kell csinálni, és nem teremted meg hozzá a lehetőséget, akkor a projekt nem fogja túlélni. Néhány ember tartja fent csupán, és még mindig csak egy pár ember végzi ezt a munkát, de ma már vannak vállalkozók, akik segítenek előrelépnünk és segítik az AO3 fenntarthatóbbá tételének folyamatát is.

Méltósággal kell megegyeznünk és méltósággal kell elbuknunk. És talán eljön a nap, amikor nem gyúlnak ki a fények. Eljöhet a nap, amikor nem engedhetjük meg magunknak, hogy tovább csináljuk mindezt, de továbbra is lehetővé tesszük amjd a történetek letöltését és biztosítjuk az adatokat, hogy valaki más átvehesse. Ez ugyanaz, amitől az Open Doors (Nyitott Ajtók) próbál megmenteni minket: vannak oldalak, amelyek egyszerűen csak bezárják kapuikat, viszlát, az összes munkád elveszett. [Az] iMeem [honlap] megtette ezt a videózással [foglalkozó rajongókkal]. Egyszer egy nap, ó, többet már nem tárolunk videókat. Nagyon fontos számomra, hogy mi elkötelezetten igyekszünk ezt elkerülni, mi nem tesszük ezt, ez a küldetésünk, az OTW első számú feladata. És úgy érzem, ez működik, [ fenntartjuk és működtetjük a dolgokat], és ez örömmel tölt el.

Emellett úgy érzem, hogy jogilag jobb helyzetben vagyunk, mint voltunk, ami remek. Igazán büszke vagyok mindenre, amit a Jogi Képviselet elért. Bámulatos volt látni a győzelmeiket. Úgy érzem, az OTW jó munkát végzett az Open Doorsszal, és szeretném ha ezzel, a dolgok megőrzésével, még többet foglalkoznánk. De emellett a legfőbb feladatunk, hogy kineveljük a következő generációt. A fandom most már sokkal nagyobb, mint amilyen volt, úgyhogy nem kell, hogy mindenkit összefogjunk, hogy az OTW minden rajongó életének a része legyen. De ott kell lenned, ahol a gyerekek vannak. A Wattpadon például már nincs elég aktivitás. Úgy gondolom, hogy az emberek idejönnek az AO3-ra, akarnak és várnak dolgokat, és elmennek, mielőtt igazán megérthetnék, miről is szól ez.

De szeretném, ha az OTW tartózkodna egy dologtól: megpóbálni divatossá, ‘trendivé’ válni, és újraalkotni magunkat, hogy ezt elérjük. Mi a könyvtár akarunk lenni, az unalmas hely, amiről mindenki tud, és ami ott van, ha szükséged van rá.

Mit élveztél a legjobban az OTW-nél töltött önkénteskedésed alatt?

Megépíteni az AO3at. Szeretek kódolni, élvezem – csak megépíteni és kódolni valamit, ez a legjobb.


Most, hogy az egyik alapítónk elmesélt öt dolgot arról, hogy mit csináltak, mit alkottak, rajtad a sor, hogy hozzátegyél valamit! Milyen régóta ismered az OTWt? Használod a különböző projekteket? Milyen régóta vagy a fandomban?

Beleolvashatsz más önkénteseink korábbi Öt Dolog cikkeibe is.

Ezt a hírposztot az OTW önkéntes fordítói fordították. További információért a munkánkról látogassátok meg a Fordítás oldalt a transformativeworks.org-on.