Igazgatótanács

Az OTW-t (Szervezet a Transzformatív Munkákért) rajongók működtetik rajongók számára. Az OTW igazgatótanácsának tagjai mind aktívak a fandomban; úgy, mint a több száz másik ember, akik bizottságokban szolgálnak és önkéntesként dolgoznak.

Igazgatótanács (2016)

Matty Bowers (Elnök) legelőször 1998-ban bukkant a fandomra; azonban egészen 2001-ig nem volt igazán aktív. Az első fandomjai a Highlander és a Buffy voltak, ám hamar egy sor másik fandomba is beleszeretett. Manapság inkább a fandom rajongója; bármilyen epikus méreteket öltő munkát elolvas, fandomtól függetlenül! Matty az első pár év során inkább csak bujkált, de szép lassan elkezdett hozzájárulni az olyan rajongói projektekhez, mint például a hírlevelek és az ajánlói közösségek. Elkápráztatta és kiváncsivá tette a hír, mikor meghallotta az első morajokat egy olyan hely építéséről, ahol a fandom birtokolta a szervereket, és az OTW-hez, mint kulcsszórendező csatlakozott, mikor az önkéntesi felhívást kiadták 2009-ben. Azóta dolgozott a Támogatás, az AO3 Dokumentáció és a Visszaélés bizottságaiban. Matty pedagógusdiplomát szerzett, és több, mint tíz éven át tanított, mielőtt továbblépett volna a technikusi pályára. Jelenleg egy helyi cégnél dolgozik, mint ügyvezető, és szabadidejében technikusi támogatásként dolgozik a barátainak és a családjának.

Aline Carrão a brazíliai Universidade de Juiz de Forán szerzett jogi diplomát. Dolgozott már a fogyasztói védelemben és a polgári jogban, és jelenleg is tanul azért, hogy köztisztviselőként dolgozhasson. Aline akkor fedezte fel a fandomot, mikor a Harry Potter kezdte átvenni a világot, és azóta nem is hagyta el azt. Rajongói alteregója LilyC az AO3-on és a Tumblr-ön. Mint kulcsszórendező csatlakozott az OTW-hez 2013-ban, és lassacskán bevonódott más bizottságokba is; jelenleg a Támogatásnál és a Fordításnál munkatárs. A Támogatásnál a felhasználók aggodalmait, kérdéseit és visszajelzéseit válaszolta meg; a Fordításnál több, mint 150 önkéntest irányít, és szűk határidejű projekteket vitt véghez egy olyan légkörben, ahol az állandó és produktív csapatszintű kommunikáció a jellemző.

Atiya Hakeem (Pénztáros) biológiából szerezte meg az alapfokú diplomáját a kaliforniai Institute of Technology-n, majd a University of Hawaii-ra jelentkezett, ahol doktoriját az orvosbiológiai tudományok területén szerezte magát. Miután több évig a Caltechnél dolgozott, mint az autizmust és a szociális észlelést tanulmányozó neurobiológus, nemrégiben visszatért Hawaii-ra, és jelenleg földimalacokkal lóg együtt, mint a Honolulu-i Állatkert önkéntese. A fandomhoz mindig is úgy fordult, mint egy elmenekülési és kreatív megnyilvánulási lehetőség, olyan érdeklődési körökkel, mint például a Star Trek, a baseball, a vitorlások kora, a Hawaii Five-O és az animék, ami ahhoz vezettek, hogy az Anime Expónál és az AX New Yorknál dolgozott, mint con staff. Az OTW-hez 2012-ben csatlakozott, mint AO3 Támogatás-önkéntes, és azóta olyan 5,000 felhasználói kérdést válaszolt meg. Az a vágy hajtotta, hogy az AO3 működésének fenntartásában részt vehessen, csatlakozott az AD&T-hez (az AO3 kódoló és dizájn bizottsága), mint tesztelő, és jelenleg a Minőséggarancia és Tesztelés albizottság csoportvezetője. Ezen kívül szolgált még a Kategóriaváltoztatás és a Közvéleménykutatás munkacsoportokban is.

Katarina Harju egy svédül beszélő finn, aki jelenleg az informatikai diplomájának megszerzésén dolgozik. Ezt megelőzően évekig a könyvelői szakmában dolgozott. 2000-ben kezdett el a fandom után kutatni, miután egy magazinban olvasott róla (és örökké hálás, hogy az unalom annak a pillanatában éppen azt a magazint vette fel). Különféle fandomokban készített rajongói munkákat, melyek közül sok megtalálható az AO3-as felhasználói oldalán. Egy bizonyos ponton beleszerett a podficekbe, és időről időre még mindig ír ficet, vesz fel podficet és néha még rajongói dolgokat is készít, habár már nem olyan gyakran teszi ezeket, mint ahogy azt szeretné. Katarina már a kezdetektől fogva közelről figyelte az OTW munkáját, és a Fordítás bizottsághoz csatlakozva vonta be magát 2013-ban, ahol jelenleg fordító és munkatárs. 2014-ben eltöltött egy kis időt kulcsszórendezként, és jelenleg az AO3 Visszaélés bizottságában is szolgál.

Dr. Alex Tischer (Titkár) egy sürgősségi és intenzív ellátásban dolgozó állatorvos. Németországban nőtt fel, jelenleg az Egyesült Királyságban él. Még a millennium előtt csatlakozott a fandomhoz és azóta több fandomban megfordult, mint ahányat listázni lehetne itt. A jelenlegi legújjabbak között megtalálható a Rivers of London, a Person of Interest és a Mad Max: Fury Road. Majdhogynem 2008 óta folyamatosan tagja az OTW-nek, és nagyjából ugyanolyan mértékben önkénteskedett ez idő alatt. A médiafandom mellett valahogy sikerült a sportok furcsa és elképesztő világába csöppennie – egy sor kicsiny csoport, amik valamiféleképp a fandomokra hasonlítanak a maguk érdekes módján. Amikor épp nem beteg állatokkal foglalkozik, Alex megtalálható a kiképzőpályákon, esetleg hegymászásokon és terepfutásokon, mely sportokat ugyanolyan gyakran űz, mint amilyen gyakran a médiát fogyasztja.

Nyugalmazott Tanácstagok

2015

  • Eylul Dogruel
  • Soledad Griffin
  • Andrea Horbinski
  • M.J. MacRae
  • Cat Meier
  • Jessica Steiner

2014

  • Franzeska Dickson
  • Anna Genoese
  • Nikisha Sanders

2013

  • Julia Beck
  • Maia Bobrowicz
  • Ira Gladkova
  • Kristen Murphy

2012

  • Francesca Coppa, PhD
  • Naomi Novik
  • Jenny Scott-Thompson

2011

  • Rachel Barenblat
  • Hele Braunstein
  • Sheila Lane
  • Allison Morris

2010

  • Naomi Novik
  • Rebecca Tushnet, JD
  • Elizabeth Yalkut

2009

  • KellyAnn Bessa
  • Susan Gibel, JD

2008

  • Cathy Cupitt, DCA
  • Michele Tepper, PhD

Itt olvashattok többet a korábbi tanácstagjainkról.

Itt olvashattok többet a jelenlegi bizottságainkról.